izgalmas együttműködés

Ebben a hónapban indul az együttműködésem  a Magyar Coachszemlével.  A magazin az első magyar coaching szakfolyóirat. Célja, hogy segítse a coachként, illetve a coaching határterületein dolgozó hazai és határainkon túli szakemberek közti kommunikációt, hozzájárulva ezzel a hazai coaching-szakma fejlődéséhez.

Én havonta fogok publikálni a Life rovatukban.

” ‘Life’ című rovatunk – a Magyar Coachszemle szigorúbban vett tudományos szakmaiságától eltérően – olyan megoldási ötleteket, tippeket és eszközöket kínál olvasóinak, amelyek a coach, az „edző” segítsége nélkül, önállóan is alkalmazhatók. Mindezek persze nem pótolják a szakemberek személyes jelenlétét. De adott helyzetben gyorsan és egyszerűen előkapható eszközök, amelyeket mindenképpen érdemes kipróbálni.”

Forrás: https://www.facebook.com/CoachszemleLife

Természetesen nagyon örülök a lehetőségnek.  Az itthon,Lucával töltött idő mellett, jól esik néha “agymunkát” is végezni, abban is segít, hogy szép lassan visszatérjek a munka világába és persze  örömet ad, hogy a gondolataimat egy ilyen folyóirat megosztásra méltónak találja. Ez egy igazi megerősítése annak, hogy jó úton haladok, a helyemen vagyok!

Íme az első írásom!

http://coachszemle.hu/life/507-3-coaching-alapelv-aminek-a-mindennapokban-is-hasznat-veszed

Hasznosnak találtad?

Címkék: ,
Tovább a blogra »